A neofreudizmus vezéralakjának eredetileg halála évében, 1980-ban jelent meg jelen kötete a tizenöt évvel korábban született Menekülés a szabadság elől (200205014), valamint Az önmagáért való ember (legutóbb: 200519015) című művei folytatásának is tekinthető. A szerző itt mutatja be átfogóan és   [>>>]

A neofreudizmus vezéralakjának eredetileg halála évében, 1980-ban jelent meg jelen kötete a tizenöt évvel korábban született Menekülés a szabadság elől (200205014), valamint Az önmagáért való ember (legutóbb: 200519015) című művei folytatásának is tekinthető. A szerző itt mutatja be átfogóan és rendszerszerűen humanista pszichoanalízisét. Fromm szerint az élet a huszadik századi demokráciában sok szempontból csak egy másfajta menekülés a szabadság elől. Ennek a könyvnek a nagy része ezt az újfajta jelenséget elemzi, melynek középpontjában az elidegenedés fogalma áll. Az ember alapvető szenvedélyei nem ösztönös szükségleteiben gyökereznek, hanem az emberi lét sajátos feltételeiben; abban az igényben, hogy új kötődést kell találni az ember és a természet között, miután elveszett a legősibb szakasz elsődleges kötődése. A kötetben szó esik az ember helyzetéről, mint a humanista pszichoanalízis kulcsáról, a lelki egészség kérdéséről és az ember elfoglalt helyéről is a kapitalista társadalomban. A rendkívül elgondolkoztató, végig lábjegyzetelt mű konkrét javaslatokat tesz egy egészségesebb társadalom működésére (a bemutatott totalitarizmussal, szuperkapitalizmussal és szocializmussal szemben a szerző által "kommunitárius szocializmusnak" nevezett út alapján). Ennek lényege, hogy mindenféle előrelépés csak akkor lehetséges, ha a változások egyszerre valósulnak meg a gazdaságban, a társadalomban, a politikában és a kultúrában, hogy bármilyen, csak egyetlen területre korlátozott haladás pusztítóan hat minden terület haladására. Széles körben ajánlható kiadvány. [<<<]