Magyarországon az első, zsidó szertartási tárgyakat felvonultató kiállítás 1884-ben lett megrendezve; kereken száz évre rá, 1984-ben pedig újra tárlat nyílhatott a Magyar Zsidó Múzeumban, amely azóta is várja látogatóit. A jelen kötet (amely az intézmény audioguide szolgáltatásának a segédkönyve) a
[>>>]
Magyarországon az első, zsidó szertartási tárgyakat felvonultató kiállítás 1884-ben lett megrendezve; kereken száz évre rá, 1984-ben pedig újra tárlat nyílhatott a Magyar Zsidó Múzeumban, amely azóta is várja látogatóit. A jelen kötet (amely az intézmény audioguide szolgáltatásának a segédkönyve) a múzeum 2010-es tárgykínálatából harminckilenc kiválasztott darabot mutat be, ezeken keresztül adva ízelítőt a zsidó vallási kultúrából és tárgyművészetből. A válogatásba bekerült kegytárgyakról (sírkő, tóravért, rimonpár, serleg, fűszertartó, szédertál, imakönyv stb.) részletes, két-három oldalas leírást találunk a kiadványban, amelynek keretei között az adott darab vallás-, kultúr- és művészettörténeti jelentőségéről, eredeti funkciójáról, egyedi történetéről olvashatunk egy-egy színes fotó kíséretében. Az igényes kivitelezésű, tárgylistával és szómagyarázattal záruló kiadvány bár elsősorban múzeumi segédlet, minden, a zsidó kultúra és vallás iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]