Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem professzora, Domán István főrabbi a zsidóság kultúrtörténetével foglalkozó tanulmánykötetek után már második önéletrajzi ihletésű regényét bocsátja a nagyközönség elé. A Menekülés (201001232) című memoár folytatásaként is olvasható történetben Uriél a fiatal
[>>>]
Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem professzora, Domán István főrabbi a zsidóság kultúrtörténetével foglalkozó tanulmánykötetek után már második önéletrajzi ihletésű regényét bocsátja a nagyközönség elé. A Menekülés (201001232) című memoár folytatásaként is olvasható történetben Uriél a fiatal rabbi Amerikából tér vissza Magyarországra az 1960-as évek végén. Vidéken vállal állást, mert abban reménykedik, hogy ott kevésbé lesz szem előtt, és a felső vezetés utasításait sem kell majd szolgai módon végrehajtania. Megismerkedik a kisvárosban és környékén élő holokauszt-túlélőkkel, és reménytelen helyzetük láttán megpróbál segíteni a kiszolgáltatott embereken. Ám a központi segélyszolgálat vezetőinél rideg elutasításra talál. Óhatatlanul is rejtélyes erők hatalmi játszmáiba bonyolódik, ahol is minden magyarázat nélkül leszámolnak azokkal, akik útban vannak. A fordulatos történetből nem hiányozhat a romantikus szerelmi szál sem. A szerző jól visszaadja a kádári diktatúra belső életét, sőt összefüggéseiben későbbi események értelmét is megvilágítja. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]