Ecsedi Istvánt többek között a Hortobágy reális képének fölfedezőjeként tartja számon a honi tudománytörténet. A jeles debreceni néprajztudós 1914-es tájmonográfiája úttörő módon, alapos megfigyelésekre ás adatgyűjtésre alapozva írja le a debreceni és Debrecen környéki pusztán a századforduló táján   [>>>]

Ecsedi Istvánt többek között a Hortobágy reális képének fölfedezőjeként tartja számon a honi tudománytörténet. A jeles debreceni néprajztudós 1914-es tájmonográfiája úttörő módon, alapos megfigyelésekre ás adatgyűjtésre alapozva írja le a debreceni és Debrecen környéki pusztán a századforduló táján folytatott állattartást és pásztoréletet. A szerzői előszó az "antropogeographia" vagyis az emberföldrajz tárgykörébe sorolja a művet, ami a korabeli tudományos szemléletnek megfelelően a táji, környezeti adottságokból és viszonyokból eredezteti a hagyományos életmód, civilizáció jellegzetességeit, valamint az "őstájat" átformáló emberi tevékenységről is számot ad. Régészeti, történeti és néprajzi érvekkel támogatja tételét, hogy a "Hortobágy puszta mind a mai napig állattenyésztésre, pásztorkodásra volt rendelve". A kötet a táj földrajzi leírásával veszi kezdetét, nagy számú helyi adatot közreadva összegyűjti a felszíni formák népi elnevezéseit, rekonstruálja a puszta vízrajzát. Néprajzi leírásai foglalkoznak a pásztorok étkezésével, viseletével, eszközeivel. Külön fejezetben, levéltári forrásokra alapozva vizsgálja a debreceni álltattartás történetét, végül a hortobágyi pásztorokról adott szociográfiai hűségű jellemzést. A tudománykorabeli élvonalát képviselő szakmunka. [<<<]