Vekerdy Tamás - hazánk egyik legismertebb és legelismertebb gyermekpszichológusa - egyben évtizedek óta az állami iskolarendszer egyik legkeményebb kritikusa, és a Waldorf-módszer elkötelezett támogatója volt. Most azonban váratlan szerepben mutatkozik: visszatekintve az elmúlt húsz évre,
[>>>]
Vekerdy Tamás - hazánk egyik legismertebb és legelismertebb gyermekpszichológusa - egyben évtizedek óta az állami iskolarendszer egyik legkeményebb kritikusa, és a Waldorf-módszer elkötelezett támogatója volt. Most azonban váratlan szerepben mutatkozik: visszatekintve az elmúlt húsz évre, kritikával illeti a hazai Waldorf-intézményeket. Felvezetésképp elsőként egy eredetileg 1992-ben megjelent írását, az Álmok és lidérceket közli, amelyben a Rudolf Steiner-i alapokon nyugvó Waldorf-iskolákat mutatja be szépírói igényességgel, áttekintve a módszer eredetét, illetve kezdeteit és magyarországi státuszát. Tanulmánya egy elemzést is tartalmaz egy Waldorf-iskola első három évének programjáról. A kötet részletes ismertetése (előző, önálló kötetben megjelent kiadása kapcsán) a 200307061-es tételszámon olvasható. Ezt követi És most belülről című írása, amelyben - ahogy a cím is utal rá - bennfentesként vall az alternatív oktatási intézmények - óvodák, iskolák - jelenlegi, sokszor elkeserítő helyzetéről, kudarcba fulladt módszereiről, rossz gazdálkodásáról - az utóbbi években nyilvánvalóvá vált hibáiról. A várhatóan kemény vitákat kiváltó kötet a szakmán túl a téma iránt érdeklődő laikus olvasóknak is ajánlható, elgondolkodtató munka. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]