Kész. Justin R. Levy "Facebook marketing" című könyve felhasználásával.
UKazon:
201126167
Kivonat:
A Facebook rendkívül rövid idő alatt vált hazánkban is az első számú közösségi hálózattá. Az FB időközben a marketing megkerülhetetlen eszközévé vált, elsősorban persze a nagyvilágban, ám egyre inkább Magyarországon is. Jelen kötet - azon kívül, hogy persze a Facebook alapjait is elmagyarázza -,
[>>>]
A Facebook rendkívül rövid idő alatt vált hazánkban is az első számú közösségi hálózattá. Az FB időközben a marketing megkerülhetetlen eszközévé vált, elsősorban persze a nagyvilágban, ám egyre inkább Magyarországon is. Jelen kötet - azon kívül, hogy persze a Facebook alapjait is elmagyarázza -, elsősorban a vállalkozói szféra, a vezetők és kifejezetten a marketingesek számára kívánja elmagyarázni az alapvető praktikákat. Elsőként röviden megismerhetjük a Facebook születésének és terjedésének történetét, majd a háló általános használatáról olvashatunk, ellesve a legfontosabb eszközöket. A könyv harmadik része a szakmai jelenléttel foglalkozik: hogyan lehet létrehozni egy cégnek, terméknek Facebook-oldalt, hogyan célszerű azt kialakítani, hogyan gondozzuk a közösséget, hogyan működnek a hirdetések, miként fokozható a felhasználói élmény, milyen szabályok vonatkoznak az adatvédelemre, s hogyan célszerű kialakítani a marketingstratégiát. A könyv végén néhány konkrét példa olvasható, akiknek/amiknek sikerült kihasználniuk a FB adta lehetőségeket (Obama elnöktől Jonas Brothersen és a Túró Rudin keresztül a Bónusz Brigádig). Az utolsó fejezet a közösségi háló jövőjével foglalkozik. A gyakorlatorientált, számos magyarázó jellegű illusztrációval is ellátott kötet természetesen magánszemélyek és civil szervezetek számára is hasznos lehet.
[<<<]