Orbók Ildikó fotóin az ember és a táj úgy alkot egységet, hogy gyakran mindkettő csak áttételesen vagy mellékalakként van jelen. Egy erdélyi temetőrészlet, egy feliratos templomtorony, mögötte az éjszakai égbolt, virágzó almafa koronázta régi veranda, velencei, passaui házak, tengerpart, vízben
[>>>]
Orbók Ildikó fotóin az ember és a táj úgy alkot egységet, hogy gyakran mindkettő csak áttételesen vagy mellékalakként van jelen. Egy erdélyi temetőrészlet, egy feliratos templomtorony, mögötte az éjszakai égbolt, virágzó almafa koronázta régi veranda, velencei, passaui házak, tengerpart, vízben tükröződő barokk templomrészlet galambokkal, tűzfalba vágott ablakok, őszi park, kinagyított levelek, vízcsöppek. Olykor maga az ember is megjelenik: az idős falusi néni vendégváró-imádságos öröme, a velencei gondolás mosolya, a padon ücsörgő, levélbe mélyedő fiatal nő félig árnyékban maradó alakja vagy a cigánysori lány egyenes tekintete egész élet titkát sejtetik. A kortárs festők képeiről készült reprodukciókkal záródó kompozíciót az utószót jegyző Pethes Mária agárdi költőnő versrészletei kísérik. A közreműködők adataival kiegészülő kiadvány a fotóművészet szerelmeseinek ajánlható. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]