A Holló trilógia 3. része ; Előzm.: 1. A holló felrepül ; 2. Pogányokkal táncolól
UKazon:
201425209
Kivonat:
Utolsó kötetéhez érkezett Gáspár Ferenc kilenckötetes, a magyar történelem tényein alapuló, ugyanakkor fiktív kalandregény-sorozata, egyben a Holló trilógia záró darabja. A pogányokkal táncoló (201126364) című előzménykötet Nándorfehérvár 1440. évi ostromát mutatta be, a múltba visszacsöppenő,
[>>>]
Utolsó kötetéhez érkezett Gáspár Ferenc kilenckötetes, a magyar történelem tényein alapuló, ugyanakkor fiktív kalandregény-sorozata, egyben a Holló trilógia záró darabja. A pogányokkal táncoló (201126364) című előzménykötet Nándorfehérvár 1440. évi ostromát mutatta be, a múltba visszacsöppenő, magyar származású Johnny Fortunate szemszögéből. A helyszín ezúttal is a két folyó összefolyásánál fekvő vár, amely tizenhat évvel később alapos felújításra szorul. A török közben bevette Galambóc és Szendrő várát, és egyre közeledik, így Hunyadi János és sógora, Geréb János Nándorfehérvár kibővítését, megerősítését felügyeli Ekkora csöppen a cselekmény középpontjába az időközben már felnőtt Johnny, éppen Indiából hazatérve, egy újabb egyetemi szemeszter megkezdése előtt. Újra kezdi olvasni a rég letett könyvet, A strucc vérét, visszakerülve ezzel ismét a múltba, az 1456-os nándorfehérvári csata idejébe A kamasz korosztálynak ajánlható történelmi regény.
[<<<]