"Ebben az országban Rodolfo volt az utolsó becsületes ember; ő legalább előre szólt, hogy csalni fog" - fogalmaz jelen kötet mottójában Kéri László politológus. A század legjelentősebb bűvészére, a Gross Rezső néven anyakönyvezett, majd hivatalos nevét Gács Rezsőre változtatott Rodolfóra
[>>>]
"Ebben az országban Rodolfo volt az utolsó becsületes ember; ő legalább előre szólt, hogy csalni fog" - fogalmaz jelen kötet mottójában Kéri László politológus. A század legjelentősebb bűvészére, a Gross Rezső néven anyakönyvezett, majd hivatalos nevét Gács Rezsőre változtatott Rodolfóra (1911-1987) emlékezik jelen, kétműfajú kötet. A könyv egyrészt a pont száz évvel ezelőtt született bűvészt, mindenki "Rudi bácsiját" ábrázoló fekete-fehér fotók, egykori plakátok, tárgyi relikviák rendkívül gazdag tárháza, másrészt emlékezéskötet, a legendás előadóművész fiatalkoráról, mesteréről, Ódry Zuárdról, szakmai pályafutásáról, sikereiről, a Kálmán Imre utcai lakásáról és némiképp magánéletéről is. A könyv elején olvashatjuk Fábri Péter Rodolfóról írott dalszövegét, majd rá emlékezik többek között Bächer Iván, Bajor Imre, Csapó Gábor, Farkasházy Tivadar, Fellegi Tamás, Gálvölgyi János, Gryllus Dániel, Juszt László, Kállai István, Koós János, Medveczky Ilona, Parti Nagy Lajos, Presser Gábor, Rózsa György, Szepesi György, Vágó István, Vámos Miklós, Verebes István vagy Vitray Tamás. A könyv közepén néhány Rodolfo-trükk leírása, a könyv végén pedig életrajzi kronológia található. Széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]