Bár Liszt maga sohasem járt Szegeden, az 1879-es nagy árvíz hírére ezt vetette egyik kottájára: Revive Szegedin! Azaz: Újhodj meg Szeged! Azután hangversenykörutakat rendezett a város megsegítésére. A hálás Szeged kétszáz évvel születése után, 2011-ben számos rendezvényen emlékezett meg a
[>>>]
Bár Liszt maga sohasem járt Szegeden, az 1879-es nagy árvíz hírére ezt vetette egyik kottájára: Revive Szegedin! Azaz: Újhodj meg Szeged! Azután hangversenykörutakat rendezett a város megsegítésére. A hálás Szeged kétszáz évvel születése után, 2011-ben számos rendezvényen emlékezett meg a zeneszerzőről, melyet a jelen kötet summáz. A helyi közélet és művészeti élet vezetői által jegyzett előszókat követően az első fejezetben Liszt Hazám! című vallomása, Bartók Lisztről szóló írásai és Tóth Aladár zenetörténeti áttekintése olvasható, majd Liszt és Szeged kapcsolatáról szól egy fejezet, amit kortárs szegediek Lisztről szóló tanulmányai követnek (írnak az abbéról, oroszországi hangversenyeiről, zenéje romantikus vonásairól, származásáról stb.) Egy újabb fejezet Liszt alakjának irodalmi ábrázolásaiból szemez, Vörösmarty Mihály, Vajda János, Kunoss Endre, Juhász Gyula, Baka István verseiből. Ezt követi a Liszt-díjasok kislexikona, majd szegedi művészek vallanak Liszthez fűződő viszonyukról egy körkérdésre válaszolva. A képmelléklettel záródó kiadvány a Liszt-év szegedi vonatkozásainak értékes dokumentuma. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]