Drámai már a könyv születésének körülménye is: a Pittsburghi Egyetem orvosi karának klinikai pszichiátriaprofesszoránál, a francia származású David Servan-Schreibernél harmincegy éves korában rákot diagnosztizáltak. Tizenöt éven keresztül vívott betegség elleni küzdelméről szól A rák ellen
[>>>]
Drámai már a könyv születésének körülménye is: a Pittsburghi Egyetem orvosi karának klinikai pszichiátriaprofesszoránál, a francia származású David Servan-Schreibernél harmincegy éves korában rákot diagnosztizáltak. Tizenöt éven keresztül vívott betegség elleni küzdelméről szól A rák ellen (200907074) című, nemzetközi bestsellerré lett munkája, de a szerző agydaganata 2010-ben kiújult, és ezúttal 2011 júliusában a halál diadalmaskodott. "Tudtam, hogy egyszer bekövetkezik. Tisztában voltam a rákom prognózisával. Előbb vagy utóbb ki fog újulni. Kitolhatom a határidőt, nyerhetek néhány év haladékot. De semmi olyat nem tehetek, amitől a daganat örökre eltűnik? A vész, amitől mindig tartottam, arcot öltött" - írja tragikus sorait. Visszaesése után fel kellett tennie élete legsúlyosabb kérdését: ha mégis kiújult a betegség, pedig rákellenesen gondolkozott, táplálkozott és mindent elkövetett gyógyulása érdekében, akkor mi értelme volt eddigi munkájának, törekvésének? Könyve válasz a fontos kérdésre, egyben reménykeltő búcsú is mindazokhoz, akik a halál árnyékában keresik lelki, szellemi életük értelmét. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]