Eredeti kiadása: Bp. : MTA, 1886 ; Bibliogr. a jegyzetekben
UKazon:
201207115
Kivonat:
A heraldika a címerek történetével, használatával, ábrázolásuk szabályaival foglalkozó történeti segédtudomány. Nyáry Albert eredetileg 1886-ban megjelent könyve annak idején elsőként foglalta össze magyar nyelven a modern címertani ismereteket. A Magyar Tudományos Akadémia felkérésére íródott, öt
[>>>]
A heraldika a címerek történetével, használatával, ábrázolásuk szabályaival foglalkozó történeti segédtudomány. Nyáry Albert eredetileg 1886-ban megjelent könyve annak idején elsőként foglalta össze magyar nyelven a modern címertani ismereteket. A Magyar Tudományos Akadémia felkérésére íródott, öt nagyobb szerkezeti egységből álló munkája először megadja a címer és a címertan meghatározását, a tudományág felosztását, majd röviden összefoglalja az eredetéről, a korai jelképhasználatról való ismereteket. A kötet gerince részletesen foglalkozik a címerek középkori keletkezésének történetével, bemutatja a magyar államcímer fejlődésének folyamatát, és meghatározza a heraldika különböző korszakait a 18. század végéig. Külön fejezet tárgyalja a címerhasználat, így a címerjog kérdéskörét. Végül a heraldika forrásait mutatja be, a legfontosabb szakirodalom mellett a címerábrázolásokat őrző dokumentumokat és tárgyakat is (pecsét, érme, címeres oklevél). A színes és fekete-fehér ábrákkal gazdagon illusztrált, annak idején kézikönyvnek szánt mű használatát név- és tárgymutató segíti ki. Nyáry Albert nagy munkája természetéből adódóan nem tud számot vetni elmúlt százharminc év fejleményeivel, nem helyettesítheti az újabb szakmunkákat, de ma is jó bevezetést nyújt a téma iránt érdeklődő olvasóknak. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]