Most már elmondható, hogy az 1964-ben napvilágot látott, Köber Tibor-tervezte, valamint a nyolcvanas évek módosítása ( Koch Aurél) során a korábbival rokon, de apróbb részleteiben megújult Tévé-Maci generációk számára jelentette az Esti Mese keretfiguráján túl azt a barátságos, szimbólum-erejű
[>>>]
Most már elmondható, hogy az 1964-ben napvilágot látott, Köber Tibor-tervezte, valamint a nyolcvanas évek módosítása ( Koch Aurél) során a korábbival rokon, de apróbb részleteiben megújult Tévé-Maci generációk számára jelentette az Esti Mese keretfiguráján túl azt a barátságos, szimbólum-erejű mesealakot, aki megtanítja a helyes fogmosás utánozandó alapmozdulatait és akivel egyidőben ildomos a jó gyereknek ágyba bújni. A Magyarország legjelentősebb macijáról szóló, Bálint Ágnes tollát és gyermeki szemléletét dicsérő történetet 1983-ban adta ki először a Móra könyvkiadó, de minden bizonnyal az első és a jelen kiadás közötti 25 év meg sem fog látszani a könyv népszerűségén (hiszen a 2008-as publikálás nem csak a mostani gyermekeknek kedves, hanem az azóta felnőtt nemzedéknek is bájos emléke). E bábkönyv meséje a Tévé-Maci lakásába kalauzolja az olvasót, ahol a helyiségek mellett a maci játékaival, virágöntözési, vacsorázási, tornázási, mosakodási, fogmosási és lefekvési ceremóniájával is megismerkedhetünk. Szép, kellemes, széles körben ajánlható kiadvány. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]