Népszerűségben kevés népi hangszer veheti fel a versenyt a magyar citerával, Borsi Ferenc monográfiájának főszereplőjével. A 19. század végén és a 20. század első felében a magyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban megtalálható volt ez a jellegzetes hangú és formájú hangszer, vagy a rajta   [>>>]

Népszerűségben kevés népi hangszer veheti fel a versenyt a magyar citerával, Borsi Ferenc monográfiájának főszereplőjével. A 19. század végén és a 20. század első felében a magyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban megtalálható volt ez a jellegzetes hangú és formájú hangszer, vagy a rajta játszani tudó személy. Elmondható, hogy a leggyakrabban a falusi ember által maga készítette asztali citera a családi muzsika megtestesítője volt, megteremtve azt az imázst, amely révén megkülönböztetett figyelmet kap ma is, a tudatos népzenemegőrzés korában. A népművészet ifjú mestere címmel is büszkélkedő, a hangszer oktatásában jeleskedő, lelkes szerző egy négyéves kutatóprogram eredményeit összegzi művében, amelyben a citeratípusok ( hasáb és doboz alakú, hasas, táblaszerű, enyhén domború, búbos, félhasas, kisfejes stb.) leírására, jellemző helyi változatok meghatározására, dokumentálására vállalkozik. Tulajdonképpen ötvenhat darab felvidéki citerát ír le részletekbe menően. A régi ábrázolások fekete-fehér rajzaival és rengeteg - ugyancsak monokróm - fotóval illusztrált munka végén, a felhasznált irodalom jegyzéke után igen tanulságos beszélgetések olvashatók (sokszor tájszólásban beszélő) falusi előadókkal Hodosról, Jókáról és Tesmagról. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]