Nyirő József 1935-ben adta közre a regényét, amelyben megpróbálta a kisebbségi sorsra jutott székely faluvilágot a teljesség igényével, de persze a maga sajátos szemszögéből ábrázolni. Olyan módon alkotta meg művét, ahogyan másfél évtizeddel annak előtte Szabó Dezső Az elsodort falut (legutóbb:   [>>>]

Nyirő József 1935-ben adta közre a regényét, amelyben megpróbálta a kisebbségi sorsra jutott székely faluvilágot a teljesség igényével, de persze a maga sajátos szemszögéből ábrázolni. Olyan módon alkotta meg művét, ahogyan másfél évtizeddel annak előtte Szabó Dezső Az elsodort falut (legutóbb: 9512266); a népélet és nemzetsors apró részletekből összerakott tablóját rajzolta meg, csak épp sokkal kevesebb teoretikussággal, programossággal és mítosszal, jóval több belső élménnyel, érzelmi azonosulással és önéletrajzi ihletettséggel. Az én népem nem más, mint nemzet és értelmiség egymást erősítő azonosulása. A regény laza szerkezetét Botár Béla, a fiatal református lelkész életíve tartja össze. Beiktatásától kezdve követhetjük nyomon az ő és faluja életét, ahogyan a nehézségekkel, megalázó és kicsinyes gyötrelmekkel szinte naponta próbál népe -fáklyája- lenni, ahogyan a nyomorral küszködve nagyralátó terveket szövöget a faluvilág fölemeléséről, egy új és öntudatos kisebbségi társadalom kineveléséről, a magyarság lelki megújhodásának munkájáról. Botár Béla mégsem fantaszta vagy kótyagos népboldogító, nagyon is áldozatos lelkésze gyülekezetének, aki nem csupán messzire révedve ábrándozik a szebb jövőről, de veszélyeket is vállaló tevékeny tagja a faluközösségnek. Botár Béla mindenütt jelenlévő alakja fogja össze ezt a rengeteget szenvedő, naponta megpróbált népet; az inuk szakadtáig küszködő barmokat vezető szekeres gazda észre sem veszi, hogy mindenórás felesége a boglya tetején életet ad gyermeküknek; a félholtan beteg kislányt édesanyja a nagykendővel a székhez köti, hogy gyógyulását mímelhesse haragos apja szemében a -mihaszna-; a Magyarországon végzett orvos, akinek a román állam nem honosította diplomáját, csak az éj leple alatt keresheti föl a betegeket, akik a vizsgálat díját amúgy sem tudnák a körorvosnak kifizetni; az öreg székely, aki ökreit adta el fia iskoláztatására, az öngyilkosságba kergeti a gyerekét , mert folyton elbukik a román nyelvvizsgákon. Naponta és minden szereplő - férfi és nő, gyermek és felnőtt, szegény és módosabb - életében dráma zajlik a Székelyföldön, miközben a jóvágású román főbíró, Pompeiu elcsavarja a falusi életbe belesavanyodó papné fejét, miközben az állását vesztő református tanító megtagadja nemzetét és hitét, hogy álláshoz jusson a román állami iskolában, miközben a tehetetlen falu szeme láttára árvíz sodor el egy házat anyástól, gyermekestől... Az író epizódról epizódra haladva, folyvást egy-egy kis novellát alkotva fest körképet a román fennhatóság alá került Székelyföld életéről; ugyanakkor azt is bemutatja, a székelyek sem bűntelenek, ahogyan a románságra is jellemző, az emberiség, az empátia, az együttérzés, a nemzeti különbségeken fölülemelkedő szolidaritás: a prahovai román parasztok a maguk halottjaként gyászolják azt az idegen magyar fiút, aki nyelvvizsga kudarcai miatt már-már eszelős kóborlása közben az ő falujukban végez magával. Nyirő József magát azonosítja a székely néppel, a székelységet meg a földdel, a Székelyföld zordon fenségével - ezzel teljesedik be panteizmusba ojtott keresztény áhítata. Nem véli senkinél különbnek a népét, de annyit követel számára, amennyi minden nemzetnek kijárna a Teremtőtől. Azért is írhatta könyve élére a Tamási Áron-féle gondolatot folytató mottót: -Avégett vagyunk a földön, hogy egymást megismerjük, szeressük és ezáltal boldoguljunk-. - Katartikus hatású, széles körben beszerzendő és ajánlandó regény. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]