Az emberi jogok védelmének ügye, párhuzamosan a gazdasági-társadalmi válság begyűrűzésével lassuló pályára került - írja Kondorosi Ferenc egyetemi tanár, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára legújabb kötetében. Mindennek egyértelmű jelei mutatkoznak: gondolhatunk itt a vallási öltözetek
[>>>]
Az emberi jogok védelmének ügye, párhuzamosan a gazdasági-társadalmi válság begyűrűzésével lassuló pályára került - írja Kondorosi Ferenc egyetemi tanár, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára legújabb kötetében. Mindennek egyértelmű jelei mutatkoznak: gondolhatunk itt a vallási öltözetek viselésének tilalmára vonatkozó nyugat-európai törvényi szigorításokra, a vallási jelképek elhelyezésének korlátozására, a gyülekezési jog szabad gyakorlását korlátozó lépésekre, a nemzetközi migráció visszaszorítására vagy a terrorizmus elleni, szabadságkorlátozó lépésekre. A szerző azonban optimista: miközben azt vizsgálja kötetében, hogy jelenleg milyen megítélése van az emberi jogoknak Európában és milyen jogi kultúrák élnek egymás mellett, úgy látja: a válságnak pozitív hozadéka is lehet, magában hordozva a változás esélyét. Az első két fejezetben a jogi kultúrát mutatja be, az Európai Unió, mint szupranacionális nemzetközi szervezet példáján, majd azt vizsgálja, hogy létezik-e globális jogi kultúra: van-e egyetemesség vagy indokolt a kulturális relativizmus hangoztatása. A kötet negyedik fejezete az európai emberi jogi kultúra egyes elemeivel foglalkozik: az emberi jogok védelmének elméleti kérdéseivel, az alapjogok védelmének kialakulásával az Unión belül, a tisztességes eljárás követelményeivel, a véleménynyilvánítás szabadságával és a vallásszabadsággal. A kötet utolsó fejezete a globális biztonsági kihívások súlya alatt mutatja az európai jogi kultúrát, kitérve a globalizáció hatásaira, a fenntartható fejlődésre, a klímaváltozásra, a szegénység elleni küzdelemre, a járványokra és egyéb betegségekre, a nemzetközi migráció biztonsági kihívásaira vagy a terrorizmus hatására. A végig lábjegyzetelt kiadvány nem csak szakemberek olvasmánya. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]