Hogyan lehet ábrázolni a holokausztot, és miként viszonyul a képzőművészet az emlékezésről folytatott kortárs diskurzushoz? Ezek a kérdések állnak a Képzőművészeti Egyetem tanára kötetének fókuszában, amely az elmúlt bő egy évtized néhány jelentős művészeti projektjének, alkotásának elemzésén
[>>>]
Hogyan lehet ábrázolni a holokausztot, és miként viszonyul a képzőművészet az emlékezésről folytatott kortárs diskurzushoz? Ezek a kérdések állnak a Képzőművészeti Egyetem tanára kötetének fókuszában, amely az elmúlt bő egy évtized néhány jelentős művészeti projektjének, alkotásának elemzésén keresztül válaszolja meg a kérdéseket. A későbbi elemzések elmélet kereteit kijelölő bevezető egy paradigmaváltást emeli ki, amely eredményeként a kortárs művészek más stratégiával viszonyulnak a túlélők beszédéhez és a trauma térbeliségéhez. A három fő részbe szerkesztett műelemzések Claude Lanzmann 1985-ös dokumentumfilmjével, a Shoah-val kezdődnek, amely a korábbi, a tanúságtétel naturális reprezentációját választó beszédmód legerőteljesebb, paradigmatikus alkotása. A másik két fejezet az ún. "archivális művészet" képviselőin, valamint - A hely és a beszéd című részben - a topográfiát kiemelten kezelő műalkotásokon keresztül mutatja fel az emlékezetpolitika és a politikai művészet új példáit, amelyek elsőrendűen a jelentés felfüggesztésére kérdeznek rá. A fekete-fehér és színes képekkel illusztrált, névmutatóval záruló, széles szakirodalmi bázisra, elmélyült művészetelméleti, filozófiai alapokra épülő kötet vizuális alkotásokat (filmek, videók) és az ezekhez kapcsolódó művészeti projekteket tárgyal. Az kortárs művészet fejleményei iránt intenzíven érdeklődők olvasmánya. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]