A napközi nagymértékben járul hozzá az iskola nevelési-oktatási céljaihoz, tevékenységeihez, feladataihoz. Ennek ellenére a tanítóképzésen belül nem létezik külön képzése, rendszeresített kézikönyvek sem állnak rendelkezésre a témában. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és
[>>>]
A napközi nagymértékben járul hozzá az iskola nevelési-oktatási céljaihoz, tevékenységeihez, feladataihoz. Ennek ellenére a tanítóképzésen belül nem létezik külön képzése, rendszeresített kézikönyvek sem állnak rendelkezésre a témában. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium három napközis tanárának kötete a napközis munka teljes folyamatát bemutatja, megkönnyítendő a kezdő és a már gyakorlott kollégák munkáját. A kézikönyv első része a napközis munka tervezésével foglalkozik, kitérve a foglalkozási tervre, az ennek elkészítéséhez szükséges előzetes tudásra és a helyzetelemezésre. A második rész a délelőtti oktatási tevékenységet kiegészítő, délutáni tanulást mutatja be. Szó esik a tanulási időről, a tanulás helyéről és eszközeiről, a szokásrendről (például padrend, helyes testtartás, ceruzafogás, leckefüzet stb.), a tanulási módszerek elsajátításáról, néhány konkrét tanulási stratégiáról (szóbeli feladat, ténykiemelés, verstanulás stb.), a házi feladatokról és szorgalmikról, az ellenőrzés-önellenőrzésről, s az értékelés fontosságáról. A harmadik rész az egészségre nevelés napközis tevékenységeit mutatja be, a helyes táplálkozástól a testmozgáson és a környezettudatos nevelésen keresztül a konfliktusmegoldásig. A következő egység az iskolával, diákokkal és szülőkkel való együttműködés lehetőségeit és kötelezettségeit ismerteti. Az utolsó, legvastagabb rész a szabadidő egyszerre szórakoztató és hasznos eltöltésének módozatait ismerteti, a legváltozatosabb játékfajtáktól a mesén keresztül a projektszellemű munkákig és a kézműves foglalkozásokig. Számos példával alátámasztott, gyakorlatorientált kötet. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]