A szerző - hű maradva eddigi életművéhez - most is olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyek léte bár nem tagadható, nem is bizonyítható - legalábbis a természettudomány hagyományos módszereivel. Attól azonban, hogy mindezek a jelenkori lélektan és tudomány mátrixában nem helyezhetőek (egyelőre) el,
[>>>]
A szerző - hű maradva eddigi életművéhez - most is olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyek léte bár nem tagadható, nem is bizonyítható - legalábbis a természettudomány hagyományos módszereivel. Attól azonban, hogy mindezek a jelenkori lélektan és tudomány mátrixában nem helyezhetőek (egyelőre) el, még létezhetnek - erre mutat a több ezer éves tapasztalat, ami óhatatlanul is kultúránk részévé teszi az ún. pszi-jelenségeket. Paulinyi Tamás pár oldalas tanulmányai ezt a témát járják körül, gyakorlatilag minden olyan kérdést érintve, ami ebben a tárgykörben előfordulhat. Sok-sok egyéb mellett olyanokról esik szó (mindenre nyitott, ugyanakkor a józan ész keretein belül mozgó) könyvében, mint a hipnózis, a jóslás, az álmodás, az intuíció, a telepátia, a csodálatos gyógyulások és gyógyítások. Kötete második felében kapott helyet a Pszi-akták című rész, amelyben megtörtént esetek példáján magyar egyes paranormális jelenségeket. A maga kategóriájában színvonalas munka minden érdeklődő olvasónak ajánlható, érdekfeszítő könyv. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]