Harmadik részéhez érkezett Géczi János tematikus szériája, amelynek a középpontjában az egyik legsokrétűbb jelentéssel felruházott, konkrétumként és szimbólumként is jelentős rózsa áll. A szerző megközelítése oly sokszínű, mint maga a vizsgálódás tárgya: filozófiai, esztétikai, gondolkodás- és
[>>>]
Harmadik részéhez érkezett Géczi János tematikus szériája, amelynek a középpontjában az egyik legsokrétűbb jelentéssel felruházott, konkrétumként és szimbólumként is jelentős rózsa áll. A szerző megközelítése oly sokszínű, mint maga a vizsgálódás tárgya: filozófiai, esztétikai, gondolkodás- és mentalitástörténeti, ökológiai, agronómiai, orvoslás-, táplálkozás- és botanikatörténeti szempontból egyaránt körüljárja a témát. Kötetei időrendben sorjáznak: a mostaniban a "reneszánsz rózsát" bontja finom kezekkel szirmaira. Műve első felében olyan témaköröket taglal, mint a rózsa Mária-szimbólumként való megjelenési formái, szerepe a trubadúr-, az erotikus lírában és a petrarkizmus hagyományában, a rózsa önmagában és testszimbólumként való megjelenése a kor irodalmában és képzőművészetében, a rózsa helye a reneszánsz kertben, illetve bemutatja az időszak jellegzetes rózsaábrázolásait is. A továbbiakban olvashatunk a rózsa korabeli orvosbotanikai írásokban való megjelenéséről, képzőművészeti-ornamentikai ábrázolásáról, emblematikus jelentőségéről, Shakespeare rózsaképeiről, a Kárpát-medence középkori rózsatörténetéről (magyar rózsajelképek, humanista nem szerelmi képzetű rózsahagyomány, kertkultúra), valamint a rózsáról mint misztikus szimbólumról. A külcsín és belbecs tekintetében egyaránt első osztályú, jó minőségű színes reprodukciókkal illusztrált kötetet összegzés, irodalomjegyzék, a forrásszövegek bibliográfiája és mutató zárja. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]