Karácsony Sándor rendhagyó nyelvészeti munkája első ízben 1938-ban jelent meg, majd második alkalommal reprint formában 1992-ben A nyelvi nevelés és a társaslélek értelmi működése 1. köteteként (Budapest, ITC Plantin). Miként a szerző műve bevezetőjében hangsúlyozza, nem grammatikát és nem   [>>>]

Karácsony Sándor rendhagyó nyelvészeti munkája első ízben 1938-ban jelent meg, majd második alkalommal reprint formában 1992-ben A nyelvi nevelés és a társaslélek értelmi működése 1. köteteként (Budapest, ITC Plantin). Miként a szerző műve bevezetőjében hangsúlyozza, nem grammatikát és nem módszertant írt, hanem olyan munkát, amely a neveléshez nyújt szempontokat, hiszen "a nevelésnek nyelvinek is kell lennie" - írja. Ezért a magyar nyelv grammatikai jellemzőit azoknak a lelki struktúráknak, gondolkodásmódbeli adottságoknak a bemutatására használja, amelyek a jellegzetes magyar közösségi életformákat befolyásolják. Karácsony Sándor megkülönbözteti a grammatikai alanyt és állítmányt a lélektaniaktól, ez utóbbi kettő a mondanivaló fontosságát, a közlés új elemét jelenti nála, amely befolyásolja a szórendet és a grammatikai mondatrészek helyét. Elemzései során a kép és a szó kapcsolatát, a nyelvi megnyilatkozás és a közösséghez való egyéni viszonyt bontja ki eredeti szemlélettel. A modern kognitív nyelvészeti, illetve pragmatikai felismerések tükrében ma talán még gondolatébresztőbbek a nagy magyar protestáns nevelő eszmefuttatásai, mint a maga korában. A témához szorosan kapcsolódó, A "másik ember" megszületése a tudományban című tanulmánnyal kiegészített és Kövendi Dénes utószavával ellátott kötet kutató és gyakorló pedagógusok, valamint pszicholingvisztikával és szociolingvisztikával foglalkozó nyelvészek érdeklődésére számíthat. [<<<]