Fábri Ferenc könyve, amelyben szüleit 1944-es levelezését adja közre, szívszorító családi emlék és megrázó kordokumentum. A szűkszavú előszóból kiderül, hogy a kötet összeállítójának édesapját ? Fried Albertet ? 1944 májusában hívták be munkaszolgálatosnak. Első levelét a hónap végén küldte
[>>>]
Fábri Ferenc könyve, amelyben szüleit 1944-es levelezését adja közre, szívszorító családi emlék és megrázó kordokumentum. A szűkszavú előszóból kiderül, hogy a kötet összeállítójának édesapját ? Fried Albertet ? 1944 májusában hívták be munkaszolgálatosnak. Első levelét a hónap végén küldte feleségének Jászberényből, az utolsót pedig december elején egy fertőrákosi munkatárborból, ahol 1945 elején vesztette életét. Az egymás iránti mély és őszinte szeretetről, a vallásos hitből fakadó végsőkig kitartó bizakodásról tanúbizonyságot adó levélváltásokból egy átlagos budapesti zsidó család (a magyarázó lábjegyzetekből derül ki, hogy Fried Albert banktisztviselő volt, anyósának és feleségének a Nagymező utcában volt illatszerboltja) vészkorszakbeli mindennapjai bontakoznak. Banális hétköznapi ügyek és teendők keverednek a megmenekülés érdekében tett erőfeszítésekkel (pápai és svájci menlevél kieszközölése, kormányzói kegyelem kérvényezése), a rokonokról és a második világháború alakulásáról szóló hírekkel, pletykákkal, a gettóbeli és a munkaszolgálatos állapotok leírásával; így adva őszinte és hiteles képet az 1944-es esztendő személyes valóságáról. A tipográfiai értelemben is szép, gondos kiadványt a családi albumból és dokumentumokból válogató fekete-fehér képmelléklet zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]