A magyar századforduló talán legjelentősebb filozófiai írója, Alexander Bernát eredetileg 1924-ben megjelent válogatáskötete filozófiai tárgyú írásait egybegyűjtve rajzolja meg a szerző gondolkodói arcélét. Alexander Bernát elsősorban szintetizáló alkat és tanár volt, aki sokat tett a filozófia
[>>>]
A magyar századforduló talán legjelentősebb filozófiai írója, Alexander Bernát eredetileg 1924-ben megjelent válogatáskötete filozófiai tárgyú írásait egybegyűjtve rajzolja meg a szerző gondolkodói arcélét. Alexander Bernát elsősorban szintetizáló alkat és tanár volt, aki sokat tett a filozófia hazai meggyökeresedéséért, népszerűsítéséért. Ebben a kötetben is több olyan írás olvasható, amelyek a filozófia általános mibenlétével, a tudományokhoz viszonyított helyzetével, illetve a magyar kultúrában betöltendő szerepével foglalkoznak. Emellett találhatunk még nagyobb ívű filozófiatörténeti áttekintést (Az egyéniség a filozófiában), valamint a tanulmányok egy másik csoportja a tudattal és a pszichológia által felvetett problémákkal foglalkoznak, olyan a korban megjelenő vagy jelentőssé váló fogalmakat tárgyalva, mint az intuíció és a tudattalan. Világos, olvasmányos, a nagyközönség számára is befogadható írásai elsősorban a korabeli népszerű irracionális és materialista irányzatokkal vitatkoznak. A kötet a századfordulós magyar filozófiai élet fontos dokumentuma. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]