A 19. századi memoár egy különleges találkozás, egy meghökkentő barátság hiteles és elragadó elbeszélése, amely igen eredeti nézőpontból rajzolja meg Bonaparte Napóleon portréját. Az eredetileg 1840-ben megjelent kis kötet szerzője Elzabeth (Betsy) Balcombe, aki tinédzser éveit az Atlanti-óceánban   [>>>]

A 19. századi memoár egy különleges találkozás, egy meghökkentő barátság hiteles és elragadó elbeszélése, amely igen eredeti nézőpontból rajzolja meg Bonaparte Napóleon portréját. Az eredetileg 1840-ben megjelent kis kötet szerzője Elzabeth (Betsy) Balcombe, aki tinédzser éveit az Atlanti-óceánban elterülő, kicsiny Szent Ilona szigetén töltötte. Ide érkezik meg 1815 őszén a száműzött császár. A helybeli angol lakosság izgatottan fogadja a híres-hírhedt foglyot, akit szálláshelye befejezéséig a Balcombe család lát vendégül. A franciául is tudó fiatal lányt azonnal megbabonázza az arisztokratikus megjelenésű Napóleon "nyája modora és lefegyverző mosolya". Az elkövetkező hónapokban meghitt barátság szövődik kettejük között, amelyik azután is megmarad, hogy Napóleon kénytelen átköltözni az angolok által kijelölt végleges szálláshelyére. Az új életkörülményeihez lassan alkalmazkodó uralkodó Betsy Balcombe elbeszélésében nyájas és megnyerő úriemberként jelenik meg, aki bármikor kapható a gyerekekkel való játékra, vagy éppen gáláns lovagként bókol a felnőttkorba lépő lánynak. A bájos memoár a második világháború előtt már megjelent magyar nyelven (Nagy Napóleon és kis barátnője; Budapest, Kazinczy, 1920), ezúttal a modernizált angol kiadáson alapuló új fordításban, fekete-fehér illusztrációk kíséretében veheti kézbe a történelmi kuriózumok iránt érdeklődő nagyközönség. [<<<]