Cím: |
Szekercelárma avagy Emberek a téli erdőn és más írások
| Szerző: |
Stachura, Edward (1937-1979) |
Közrem.: |
Kovács István (ford.,utószó) |
Szerz. közl: |
Edward Stachura ; ford. és az utószót írta Kovács István
| Kiadás: |
Budapest : M. Napló, 2012 |
Eto: |
884-821Stachura=945.11
| Tárgyszó: |
lengyel irodalom ; válogatott művek |
Cutter: |
S 85
| ISBN: |
978-963-9961-64-7
| Nyelv: |
magyar
| Oldal: |
313, [2] p.
| Megj.: |
A ford. a "Siekierezada albo Zima le¶nych ludzi", a "Dużo ognia i tak dalej", az "Opowiadania" és a "Wiersze, piosenki, przeklady" c. kiadások alapján kész.
| UKazon: |
201218086
| Kivonat: |
A hányatott életű lengyel író szép gondolati ívbe rendezett gyűjteményes kötete Szekercelárma avagy emberek a téli erdőn című kisregényét négy elbeszélését és kilenc versét tartalmazza. Stachura alakja mai napig is legenda, példa a fiatal lengyel értelmiség számára, varázsa kulcsát írásaiban leljük
[>>>]
A hányatott életű lengyel író szép gondolati ívbe rendezett gyűjteményes kötete Szekercelárma avagy emberek a téli erdőn című kisregényét négy elbeszélését és kilenc versét tartalmazza. Stachura alakja mai napig is legenda, példa a fiatal lengyel értelmiség számára, varázsa kulcsát írásaiban leljük meg. Az 1971-es Szekercelármát a híres színész, Zbigniew Cybulski tragikus balesete és halála ihlette. Téli erdőkben, napsütötte vízparton, kaszálókon bolyong a hős, Janek Pradera, de az időrendet következetesen felbontó elbeszélésben unos-untalan visszatér a gázoló vonat képe. Zötykölődik a vonat bizonytalan úti céllal, vasúti kocsik zörögnek, majd hirtelen váltással: kocsmákban és borbélyműhelyekben járkál Pradera - aztán újra a gázolás képe. A harminc éves "csavargó és a szláv archeológiának három évet végzett volt hallgatója" a nyugati erdőségekbe indul alkalmi favágónak. Az egy hónapig tartó kemény-tiszta élet nyújtja a mű külső eseménytörténetét - a visszaindulásig, a hóviharban való elveszésig. A munkás hétköznapok és megannyi egyszerű, megváltást szomjazó emberi lénnyel való találkozások filmszerűen plasztikus képeit színezik az emlékek, vágyak, gondolatfolyamok, lírai közvetlenségű, szuggesztív tudatregényt alkotva. Elbeszélései is szaggatott, hiteles tudósítások, a szerelem és a halál kettősségének állandóan váltakozó világát vetítik elénk. Megváltó kézszorításra vár az író egy olyan világban, ahol "egyre nagyobb az embertömeg, de egyre kevesebb az ember". Stachura a pusztulás árnyékában, hajszoltan élt és dolgozott, mint akinek "minden nap az utolsó nap", de közben a sorstársakra gondolt. "Mentőövül" kínálja fel írásait, hogy könnyebb legyen elviselni az elkerülhetetlent. A fordító, Kovács István utószava nemcsak a művekről szól, hanem a szerzőről is érzékeny portrét rajzol. A szerző bensőséges, lírai életművét a modern világirodalom olvasóinak figyelmébe érdemes ajánlani.
[<<<]
|
|
|