A magyar származású amerikai írónőnek korábban már több kultúr- és politikatörténeti műve is jelent meg hazánkban. Mostani könyve családtörténeti írásával (A nép ellenségei; 201208268) rokonítható, hisz ezúttal is személyes témát dolgoz fel, ezúttal ráadásul a korábbi műveiből ismert
[>>>]
A magyar származású amerikai írónőnek korábban már több kultúr- és politikatörténeti műve is jelent meg hazánkban. Mostani könyve családtörténeti írásával (A nép ellenségei; 201208268) rokonítható, hisz ezúttal is személyes témát dolgoz fel, ezúttal ráadásul a korábbi műveiből ismert politikai-történelmi ismeretterjesztő stílust háttérbe szorítva a szubjektív sztori javára. Jelen kötete valójában magánélete regényes krónikája, amelyben egykori szerelmeiről, férjeiről, és a velük való kapcsolatról vall. Mindezt remek ízléssel teszi, elegánsan egyensúlyozva az őszinteség és a diszkréció között, számos bensőséges élményt megosztva az olvasóval, ugyanakkor nem árulva el intim részleteket az illető urakról. Írásában két volt házastársa jut főszerephez: a neves amerikai újságíró, gyermekei édesapja, Peter Jennings, illetve a közelmúltban (2010-ben) elhunyt magas rangú diplomata, bankár és egyetemi tanár, Richard C. Holbrooke. A fekete-fehér fotókkal illusztrált könyv színvonalas kikapcsolódást ígér azoknak, akik kedvelik az életrajzi témájú írásokat. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]