A Tudor-kori történelem - természetesen nem véletlenül - rendkívül népszerűnek számít az utóbbi évek történelmi regényei között. A téma iránt érdeklődők több regényt olvashattak már I. Erzsébet fiatal és idősebb koráról (például David Starkey: I. (Angliai) Erzsébet című művét; 200125222), vagy
[>>>]
A Tudor-kori történelem - természetesen nem véletlenül - rendkívül népszerűnek számít az utóbbi évek történelmi regényei között. A téma iránt érdeklődők több regényt olvashattak már I. Erzsébet fiatal és idősebb koráról (például David Starkey: I. (Angliai) Erzsébet című művét; 200125222), vagy éppen VII. Henrik dédunokájaként a csak néhány napra trónra kerülő, tragikus sorsú Lady Jane-ről (201001326). Az egyik megkerülhetetlen uralkodó, Erzsébet apja, VIII. Henrik alakja is megjelent már, igaz idősebb korában Antonia Fraser: VIII. Henrik hat felesége (199707159) című, mára már klasszikus regényében. Harriet M. Castor most a leendő uralkodó gyermek- és fiatalkorát mutatja be, a romlatlan, tehetséges Henrik herceg történetét, a korszakkal foglalkozó történész révén természetesen a tényekre támaszkodva, ám olvasmányos módon. A mű központi gondolata, hogy miért - és hogyan - változik egy nyitott, ám karizmatikus tinédzser, a jóképű és tehetséges, bár kissé kicsapongó életvitelű harcos később kegyetlen zsarnokká. Úgy érzi, ő a kiválasztott, aki Istentől kapott felhatalmazása alapján nagyhatalommá teheti Angliát, ám kiválasztottságát nem rá szabta a sors. Nem képes megbirkózni annak terhével, őt is legyőzi a hatalomvágy, az önimádat, a kapzsiság és családja véres múltjának démonai... A kort és az ismert uralkodó eddig kevésbé ismert arcát is érzékletesen bemutató, izgalmas regény elsősorban fiataloknak ajánlható. A meglehetősen bonyolult családi háttérben való eligazodást a kötet elején található családfa segíti. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]