A Püski Kiadó gondozásában új kiadványsorozat köszönti Molnár V. Józsefet Levelek az élőfáról címmel, melynek évente megjelenő kötetei a magyarság- és néplélek-kutató és tanár előtt tisztelegnek. A szerkesztő, Németh Zsolt szándéka szerint az emlékkönyvekben olyan témákban született tanulmányok
[>>>]
A Püski Kiadó gondozásában új kiadványsorozat köszönti Molnár V. Józsefet Levelek az élőfáról címmel, melynek évente megjelenő kötetei a magyarság- és néplélek-kutató és tanár előtt tisztelegnek. A szerkesztő, Németh Zsolt szándéka szerint az emlékkönyvekben olyan témákban született tanulmányok kapnának helyet, amelyekkel az ünnepelt művelődéstörténész-tanító maga is foglalkozott, így a Szent Korona, képírás olvasása, s ennek külön nagy fejezeteként a gyermekrajzok, a magyar népi műveltség, az esztendőkör szokásrendszere, az emberélet szentsége vagy a Kárpát-medence körtemplomai. A tavalyi kiadvány (Budapest, Püski, 2012) folytatásaként négy írás olvasható a színes és fekete-fehér fotókkal, rajzokkal, térképvázlattal illusztrált tanulmánygyűjteményben. Gazda József kovásznai író és néprajzkutató az igazságról és a hazugságról ír Székelyföld sorsán keresztül. A szerkesztő tanulmánya hazánk legkisebb körtemplomáról, a Somló hegy oldalában található, szentmártonföldei templomról szól, amely megkérdőjelezi a kárpát-medencei kereszténység ma elfogadott kora középkori történetét. A másik két írás a Szent Koronával, illetve a koronázási szokásokkal foglalkozik Csiki István és Schmidt Irén tollából. A jegyzetekkel kiegészített tanulmányokat általában összegzés és irodalomjegyzék zárja. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]