A szerző - egyben gyakorló ügyvéd - könyveiben a jogi világ anomáliáiról, furcsaságairól szövi történeteit, középpontba állítva a bűnügyi nyomozások folyamatát. Első, rögtön nagy sikert aratott regénye volt az Ártatlanságra ítélve (201307218), melyből Harrison Ford főszereplésével film is készült.
[>>>]
A szerző - egyben gyakorló ügyvéd - könyveiben a jogi világ anomáliáiról, furcsaságairól szövi történeteit, középpontba állítva a bűnügyi nyomozások folyamatát. Első, rögtön nagy sikert aratott regénye volt az Ártatlanságra ítélve (201307218), melyből Harrison Ford főszereplésével film is készült. 2010-ben elkészült a folytatás is, melyet most már a magyar olvasók is kézbe vehetnek. Annak idején Rusty Sabich ügyészt alaptalanul vádolta meg főnöke, Tommy Molto gyilkosság vádjával. Rusty-t meg is hurcolták később, Rusty pedig ugyan visszakapta a munkáját, de jelentős veszteségeket szenvedett el. A folytatásban az egykori események után húsz évvel járunk. Rusty, hatvan évesen már a fellebbviteli bíróság elnöke, ám mindennapjai ezúttal is, egyik pillanatról a másikra válnak rémálommá. Felsége Barbara ugyanis gyanús körülmények között hal meg, a saját ágyában, és megint ő válik az "első számú célponttá". Újra összefog hát meglehetősen határozott védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy fiát, Natet is meggyőzze saját ártatlanságáról. De vajon mit titkol előle a fia... Az izgalmas krimi ? melyből nemrég, ezúttal Bill Pullman főszereplésével tévéfilm is készült - ismét bizonyítja, hogy Scott Turow a műfaj egyik legjobb szerzője. Széles körben ajánlható a bűnügyi regények szerelmeseinek. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]