Új kötettel jelentkezik a 2013-as Ünnepi Könyvhétre a neves néprajzos, mesekutató és terapeuta Boldizsár Ildikó. Művében most csupa olyan népmesét tesz közzé - kiegészítve részletes elemzésével és magyarázataival -, amelyek meglátása szerint segítenek megérteni és megélni azt, amit az ezredforduló
[>>>]
Új kötettel jelentkezik a 2013-as Ünnepi Könyvhétre a neves néprajzos, mesekutató és terapeuta Boldizsár Ildikó. Művében most csupa olyan népmesét tesz közzé - kiegészítve részletes elemzésével és magyarázataival -, amelyek meglátása szerint segítenek megérteni és megélni azt, amit az ezredforduló korszelleme követel tőlünk. Mindezt teszi a teljesség igényével, olyan értelemben, hogy az élet minden nagy témaköre porondra kerül, legyen szó életszakaszokról, vagy meghatározó eseményekről. A nagy ívben kronológiai - a sors forgatókönyvéhez igazodó - fejezetek keretei között olyanokról esik szó (a mesék és a szerzői fejtegetések tükrében), mint a születés, a gyermek- és ifjúkor, a barátság és közösségben elfoglalt hely, a hivatás és az életcél megtalálása, a szerelem megélése, az érett nő és férfi archetípusa, valamint az öregkor. A számos érdekes, elgondolkodtató magyarázatot, és ehhez kapcsolódó életvezetési tanácsokat tartalmazó kötet minden érdeklődőnek jó szívvel ajánlható. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]