Philippa Gregory méltán népszerű történelmi regényei vagy a Rózsák Háborúja (1455-1485), vagy az azt követő Tudor-korszak idején játszódnak, érzékletesen bemutatva egy-egy meghatározó nőalak életét. A fehér királyné (201024331) című kötetből már megismerhettük IV. Edward király feleségét, Elizabeth
[>>>]
Philippa Gregory méltán népszerű történelmi regényei vagy a Rózsák Háborúja (1455-1485), vagy az azt követő Tudor-korszak idején játszódnak, érzékletesen bemutatva egy-egy meghatározó nőalak életét. A fehér királyné (201024331) című kötetből már megismerhettük IV. Edward király feleségét, Elizabeth Woodville-t, a regényfolyam előzménykötete pedig az ő anyja, Luxemburgi Jacquetta portréját vázolja fel. A regény elején 1430-ban, Beaurevoir várában, Arras környékén járunk, ahol Jean de Luxembourg felesége foglyul ejtette Jeanne d?Arcot, X. Károly szövetségesét, és jelen van unokaöccse, Pierre de Luxembourg, Saint Paul grófjának lánya, Jacquetta is. Megtudhatjuk, miként adják később hozzá, tizenhét éves korában, természetesen dinasztikus okokból a negyven esztendős John Lancasterhez, Bedford hercegéhez, IV. Henrik angol király harmadik fiához, aki a százéves háborúban éppen francia földön harcol. A házasság érzelemmentesen, de egész jól működik, hiszen az impotens herceg nem gyermeknemzés céljából vette el őt, hanem azért, mert rebesgetett jósképességét alkímiai kutatásaihoz kívánja felhasználni. Céljuk a "Bölcsek Kövének" megalkotása, mellyel akár a háborút is megnyerhetik. Házasságuk így gyermektelen marad és meglehetősen rövid életű, az angol régens ugyanis 1435-ben elhalálozik. Az udvarban egyetlen barátja van, Sir Richard Woodville, a herceg pajzshordozója, akivel férje halála után egymásba szeretnek, majd titokban összeházasodnak, és Londonba költöznek: VI. Henrik udvarába. Megtudhatjuk, miként él a rangon alul házasodott pár boldog házasságban, nevelnek fel közösen tizennégy gyermeket, hogyan válik - rokoni kapcsolata révén - Jacquetta az új királyné, a szintén francia Anjou Margit bizalmasává, hogyan tesznek szert férjével együtt központi szerepre a Lancaster-udvar életében, és miként adódik az a megismételhetetlen lehetőség, hogy Elizabeth nevű lányából akár királyné is lehet... A színvonalas történelmi romantikus regényből a BBC sikeres tévéfilmet is forgatott, melyben Jacquettát Janet McTeer alakítja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]