A cseh szerzőpáros kötete a számos népszerű regényből és filmből is ismerős templomos lovagrend történetét kívánja bemutatni, és eloszlatni az azzal kapcsolatos hiedelmeket (a megjelenéshez a rend 1312-es feloszlatásának hétszáz éves évfordulója adott apropót). A bevezetés után elsőként Salamon
[>>>]
A cseh szerzőpáros kötete a számos népszerű regényből és filmből is ismerős templomos lovagrend történetét kívánja bemutatni, és eloszlatni az azzal kapcsolatos hiedelmeket (a megjelenéshez a rend 1312-es feloszlatásának hétszáz éves évfordulója adott apropót). A bevezetés után elsőként Salamon templomának történetét, és ahhoz kapcsolódó ereklyéket, az oda vezető zarándoklatokat ismerhetjük meg, majd az első keresztes hadjáratról olvashatunk. Egy külön fejezet a rend 1118-as alapítását vázolja fel, és bemutatja a kilenc alapítót, vezetőjüket, Hugues de Payns-t, majd a további keresztes hadjáratokról, az európai templomos rendházakról, az eretnekek elleni harcokról, jelentős politikai hatalmukról olvashatunk. A kötet végén arról esik szó, hogy mi minden vezetett odáig, hogy IV. Fülöp 1307-ben letartóztatta a rend tagjait, elkobozta birtokaikat és végül megszüntette a rendet. A végig színes illusztrációkkal kísért kötet irodalomjegyzékkel zárul. Hamarosan megjelenik folytatása is, amely a feloszlatás után alakult titkos társaságok történtét mutatja majd be. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]