Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikert aratott krimi-sagája a fiatalon - mindössze ötven évesen - elhunyt svéd író-újságíró, Stieg Larsson regényfolyama, a Millenium trilógia. A jelen mű ennek a nyitókötete, amelyben megismerkedhetünk a fő karakterekkel és felvázolódik az alaptörténet is. Az
[>>>]
Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikert aratott krimi-sagája a fiatalon - mindössze ötven évesen - elhunyt svéd író-újságíró, Stieg Larsson regényfolyama, a Millenium trilógia. A jelen mű ennek a nyitókötete, amelyben megismerkedhetünk a fő karakterekkel és felvázolódik az alaptörténet is. Az események gyökere negyvennégy évre nyúlik vissza: ekkor tűnt el ugyanis gyanús körülmények között a dúsgazdag iparmágnás-családból származó Henrik Vanger kedvenc unokahúga, az akkor tizenhat éves Harriett. A múló idő ezúttal nem hozta el az áhított feledést: egy rejtélyes személy ugyanis (Henrik szerint a lány gyilkosa) minden évben a tragédia évfordulóján egy ritka virág lepréselt példányát küldi el az időközben aggastyánná lett férfinak. Bár Henrik sok ideje feladta, hogy valaha is fény derül az igazságra, egy váratlan ötlettől vezérelve felkeresi a Millenium nevű folyóirat kiadóját, a magándetektívként is ismert Mikael Blomkvistet, hogy próbáljon utánajárni a rejtélynek. A férfi elvállalja az ügyet, oldalán egy különös segítséggel: Lisbeth Salander antiszociális és modortalan, de zseniális elme és feltartóztathatatlan hacker, hátán egy meseszép sárkányos tetoválással... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]