Egy romantikus stílusban épült, csodaszép, angol stílusú bentlakásos iskola, a Westron falai között játszódik Joss Stirling tinédzsereknek íródott misztikus-romantikus fantasyje. A Westronba elsősorban dúsgazdag szülők elkényeztetett gyerekei járnak, de azért akad néhány kivétel is mint például a
[>>>]
Egy romantikus stílusban épült, csodaszép, angol stílusú bentlakásos iskola, a Westron falai között játszódik Joss Stirling tinédzsereknek íródott misztikus-romantikus fantasyje. A Westronba elsősorban dúsgazdag szülők elkényeztetett gyerekei járnak, de azért akad néhány kivétel is mint például a történet főhőse, Raven Stone, aki szülei halálát követően került az iskolába, ahol gyámja és egyben nagyapja a gondnok. Raven már három éve jár ide, tehát jól ismer mindent és mindenkit, mégis, mikor a szünidőből visszatér, mintha semmi nem lenne ugyanaz. A legfájóbb változás, hogy legjobb barátnője és szobatársa, Gina valami oknál fogva nem tér vissza, így a lány egyedül marad az őt rendszeresen gúnyoló sznob fiatalok között. Egy másik újdonság azonban visszabillenti a mérleg nyelvét. Váratlanul, már az iskolakezdés után érkezik két új diák: a keleti partról származó Joe Masters és a barátja, Kieran Stone. Raven számára azonban hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy Joe és Kieran nem hétköznapi srácok és nem csak azért, mert Kieranba halálosan szerelmes lesz A kötet tizennégy éven felüli kamaszoknak javasolható.
[<<<]