A kamaszok számára készült remek sorozat mostani kötete a számok világába hívja barangolásra a gyerekeket. A bevezető sorok szerint matematika nélkül senki sem tesz egy lépést sem, hiszen nap, mint nap, szinte minden órában szükségünk van arra, hogy bizonyos dolgokat számba vegyünk, megbecsüljük
[>>>]
A kamaszok számára készült remek sorozat mostani kötete a számok világába hívja barangolásra a gyerekeket. A bevezető sorok szerint matematika nélkül senki sem tesz egy lépést sem, hiszen nap, mint nap, szinte minden órában szükségünk van arra, hogy bizonyos dolgokat számba vegyünk, megbecsüljük mennyi van belőle, számokkal jellemezzünk bizonyos problémákat, írjunk le jelenségeket. Tehát matekozunk, vallja a szerző, aki kötetében a matematika tudományának szinte minden területéről felsorakoztat példákat, fejtörőket és trükköket. Honnan erednek a számok? Varázslatos számok, Formák és alakzatok, A matek világa fejezetcímek alá gyűjtötte mindazt a tudnivalót, amelyet olvasóival meg kívánt osztani. Így ismerkedhetnek meg az ifjú olvasók a bűvös négyzetek fogalmával, a háromoldalú sokszögek világával, a káosz elmélettel, és számos olyan érdekes és izgalmas dologgal, amely egészen bizonyos, hogy fejleszti majd tudásukat és a matematika iránti érdeklődésüket. A színes fotókkal és ábrák sokaságával illusztrált kötetet név és tárgymutató, valamint a leghíresebb matematikusokról szóló életrajzi adatok egészítik ki. Nemcsak a matematikát szerető diákoknak érdemes megismerkedni a kötet tartalmával, azoknak még inkább ajánlható, akik eddig idegenkedtek a matematika világától, hiszen a kötetből szórakoztató módon tanulhatják meg ennek a tudományágnak az érdekességeit.
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)