A Kodolányi János Főiskola Történeti Műhelyének sorozatában a Münchenben élő és dolgozó történész-politológus, K. Lengyel Zsolt válogatott írásait tartalmazó kötet került kiadásra. A fiatal korában Erdélyből kivándorolt szerző 1985-től 2012-ig terjedő időszakban született esszék, értekezések és
[>>>]
A Kodolányi János Főiskola Történeti Műhelyének sorozatában a Münchenben élő és dolgozó történész-politológus, K. Lengyel Zsolt válogatott írásait tartalmazó kötet került kiadásra. A fiatal korában Erdélyből kivándorolt szerző 1985-től 2012-ig terjedő időszakban született esszék, értekezések és interjúk - egy kivétellel - korábban nyugati magyar, magyarországi és erdélyi magyar folyóiratokban láttak napvilágot. A gyűjtemény tematikáját tekintve irányadó A határtalan többszólamúságról című fejezetből vett idézet: "számos hajdan kényszerből kivándorló azt hiszi, hogy nem hiányozhat tönkrejutott szülőhazájának újjáépítéséből. Hogy ott, ahol hátrahagyta egyik énjét, most másik énje nélkülözhetetlen. Pedig belső kettőssége annyi év után inkább fordított irányban ró rá eszmei kötelességet? Legalább most, másodszorra ne hagyja magára. Két énje legalább itt, a külhonban ismerjen egymásra, alkosson származási és befogadó közegre nyitott önazonosságot". A vaskos kötetet a tematikus keresést megkönnyítő névmutató egészíti ki. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]