A szerző 1984-ben, huszonkét esztendős korában, ifjú házasként egy mozgássérült és értelmi fogyatékos kislányt hozott a világra, akit Zsuzsikának neveztek el. A fiatalasszonynak a szülés után bár a kórházban egy idősebb doktornő már utalt arra, hogy gyermeke nem egészséges rendkívül megalázó   [>>>]

A szerző 1984-ben, huszonkét esztendős korában, ifjú házasként egy mozgássérült és értelmi fogyatékos kislányt hozott a világra, akit Zsuzsikának neveztek el. A fiatalasszonynak a szülés után bár a kórházban egy idősebb doktornő már utalt arra, hogy gyermeke nem egészséges rendkívül megalázó helyzeteket kellett átélnie, és semmiféle konkrét felvilágosítást nem kapott arról, hogy mi vár rá az elkövetkező esztendőkben. Hitte, mert hinni akarta, hogy kislánya egészséges, ám az egymás után fellépő rendellenességek, az epilepsziás görcsrohamok egyre inkább ráébresztették a keserű valóságra. Időközben férje, István érzelmileg és fizikailag is ellene fordult, tettleg bántalmazta, megalázta feleségét, mert képtelen volt elviselni a kudarcot, és a beteg Zsuzsika ápolásával járó számos problémát. A kislány állapota folyamatosan romlott, már nem lehetett otthon ápolni, orvosi felügyeletre, rendszeres szakellátásra szorult, ezért intézetbe került. István dühkitörései miatt az életük elviselhetetlenné vált, elváltak, majd tíz keserves, küzdelmes év után Zsuzsika meghalt. A szerző terapeutája tanácsára húsz év elteltével kezdte el írni blogját, hogy megkísérelje feldolgozni a feldolgozhatatlant, hogy erőt adjon hasonló sorsú anyatársainak. Mára már Péterfy-Novák Évára rátalált a boldogság: két gyönyörű, egészséges gyermek (Zsombor, Julcsi) édesanyja, ám a Zsuzsika miatti önvád soha nem csitult benne, ezért próbálta meg sikertelenül - felvenni a kapcsolatot volt férjével, Istvánnal, hogy az átélt közös sors, a kettős gyász és emlékezés talán oldhatja a fájdalmát... Megrendítően szép történet, amely az anyaság apoteózisaként is olvasható. "www.kello.hu minden jog fenntartva [<<<]