Albert Barillé által írt és rendezett "Egyszer volt..." című rajzfilmsorozat alapján ; Szerzők: Boulard, Denis, Baldurinos, Pierre
Kivonat:
Ma már több generáció is felnőtt Albert Barillé Egyszer volt... keretcímű ismeretterjesztő rajzfilmsorozatain, bemutatva az emberi test működését, a Föld krónikáját, vagy épp az emberiség történetét. Ez utóbbi alapján készült ez a nagyalakú, rengeteg színes rajzzal és fotóval illusztrált,
[>>>]
Ma már több generáció is felnőtt Albert Barillé Egyszer volt... keretcímű ismeretterjesztő rajzfilmsorozatain, bemutatva az emberi test működését, a Föld krónikáját, vagy épp az emberiség történetét. Ez utóbbi alapján készült ez a nagyalakú, rengeteg színes rajzzal és fotóval illusztrált, elsősorban a kisiskolás korosztálynak szóló enciklopédia, amely öt nagy tematikus rész keretei között igyekszik a lényegre szorítkozva, kicsiknek is érdekes tényeket kiemelve bemutatni a civilizáció történetét. Az első két fejezet a Föld keletkezésétől a középkor végéig (vagyis az azték birodalom virágzásáig) tárgyalja - nem csak Európára szorítkozva - a jelentős történelmi eseményeket, majd a reneszánsztól a jelenkorig tartó időszakról esik szó. A folytatásban olvashatunk a legjelentősebb felfedezésekről és felfedezőkről, legyen szó akár legendás hajósokról és utazókról, az űr meghódításáról, vagy épp olyan feltalálókról, akiknek újításai nagyban segítették a modern fejlődést. Iskolai és gyerekkönyvtárakba egyaránt javasolható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]