A hagyományos, már-már legendás finn-magyar kapcsolatok egy sajátos területének kutatója e könyv szerzője: az eszmetörténeté. Ebből a tudományági aspektusból - egészen pontosan a néprokonság gondolata és a politika összefüggései felől - vizsgálja a két nemzet két világháború közötti kapcsolatainak
[>>>]
A hagyományos, már-már legendás finn-magyar kapcsolatok egy sajátos területének kutatója e könyv szerzője: az eszmetörténeté. Ebből a tudományági aspektusból - egészen pontosan a néprokonság gondolata és a politika összefüggései felől - vizsgálja a két nemzet két világháború közötti kapcsolatainak históriáját. A finn-magyar kapcsolatok ideája a maga legtisztább formájában a finnugor kulturális kongresszusokon (1921, 1924, 1928, 1931, 1936) fogalmazódott meg, de a rokonság és a kölcsönös rokonszenv "napi gyakorlatát" a két országban működő egyesületek, kulturális társaságok, társadalmi szervezetek művelték - ezeknek a tevékenységét is behatóan elemzi a szerző. Az első fejezetben (Az északi nyitány) az első világháború utáni finn-magyar kapcsolatfölvétel állomásait idézi föl, kezdve 1920-szal, amikor a két állam elismerte egymást szuverén országnak, majd 1925-ben megtörtént a diplomáciai kapcsolatfölvétel. Halmesvirta vizsgálja a magyarországi Turáni Társaságnak, illetve a Finnségi Szövetségnek a kölcsönös kapcsolatápolásra irányuló munkásságát. Számba veszi, hogy a finnországi egyesületek (Akadémiai Néprokonsági Kör, Függetlenségi Szövetség stb.) milyen munkát végeztek a finn-magyar közeledés céljából. Külön fejezet szól Teleki Pál 1924. évi finnországi tanulmányútjáról, illetve az 1928. évi budapesti III. finnugor kongresszusról, ahol a magyarokon kívül 650 finn és 430 észt küldött vett részt. Ugyancsak beszámol az 1931. évi helsinki és az 1936. évi tallini kongresszusok eredményeiről. A szerző a finn-magyar kapcsolatok eszmetörténeti fejleményeit mindenkor az európai politika nagy összefüggései között tárgyalja - érzékelteti a Baltikum szovjet fenyegetettségének érzetét, a magyarság revíziós törekvéseit, Hitler hódító terveit, és ezeknek a hatását a magyar-finn kapcsolatok alakulására. Két fejezetben foglalkozik a szovjet-finn háborúval, annak magyarországi visszhangjával (a sajtótól a kézzel fogható segítségnyújtás kísérletéig). Rendkívül érdekes és megragadó fejezet szól a magyarok 1940-es években tapasztalható "finn imádatáról", amely a háborús körülmények ellenére sem lanyhult. A kötet az 1945-ös vereségig követi az eseményeket, illetve azok eszmetörténeti következményeit elemzi (Szertefoszlott illúziók). Halmesvirta könyve átfogó képet ad a 20. század első fele európai történetébe ágyazott finn-magyar kapcsolatokról, azok fejleményeiről és ideológiai hátterükről, a néprokonság ideájának kölcsönös megerősödéséről. A Forrásjegyzékkel kiegészített kapcsolat- és eszmetörténeti monográfia a finn-magyar kapcsolatok szakirodalmának alapművei közé sorolandó. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]