A kortárs francia próza fiatalabb generációjának egyik nagy tehetségétől, a 2012-ben Goncourt-díjjal kitüntetett Jérôme Ferraritól olvashatunk regényt, amelynek a terjedelme bár szűkös (még kétszázötven oldalnyi sincs), mondanivalója annál átfogóbb: nem kevesebbel, mint a folyton pusztuló, s a   [>>>]

A kortárs francia próza fiatalabb generációjának egyik nagy tehetségétől, a 2012-ben Goncourt-díjjal kitüntetett Jérôme Ferraritól olvashatunk regényt, amelynek a terjedelme bár szűkös (még kétszázötven oldalnyi sincs), mondanivalója annál átfogóbb: nem kevesebbel, mint a folyton pusztuló, s a romokból újrateremtődő emberi világ konstans körforgásával foglalkozik. Teszi ezt egy többgenerációs történet tükrében, amelynek a középpontjában egy korzikai család, az Antonettik állnak, pontosabban az első világháború után, 1919-ben született nagyapa, Marcel és az unokája, Matthieu. Matthieu még kisgyerekként lett a legjobb barátja Libero Pintusnak, akivel azután együtt kezdték meg filozófiai tanulmányaikat Párizsban. Egy bap azonban teljes egyetértésben a külvilág számára érhetetlen döntést hoznak: feladva városi életüket és egyetemi karrierjüket, hazaköltöznek a korzikai falucskába, ahonnan Libero származik, és átveszika helyi kiskocsmát, amelynek a tulajdonosnője, Hayet korábban rejtélyes módon eltűnt. A vállalkozásuk kezdetben sikeres, de aztán valami (vagy inkább valaki) megmérgezi az idilli állapotot, olyannyira, hogy a történet meg sem áll a legborzalmasabb tragédiáig: egy gyilkosságig. A regény (amelyben ezzel párhuzamosan a nagyapa, Marcel története is kibomlik) gyakorlott, művelt olvasóknak ígér tartalmas időtöltést. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]