A székelyudvarhelyi magányában alkotó Tompa László a transzszilván költői triász --Áprily Lajos és Reményik Sándor mellett -- harmadik tagja volt. Élete és műve arra is példa, hogy a vidéki elzártságból is föl lehet emelkedni az országos ismertségig, hogy a provinciális körülményektől is el lehet
[>>>]
A székelyudvarhelyi magányában alkotó Tompa László a transzszilván költői triász --Áprily Lajos és Reményik Sándor mellett -- harmadik tagja volt. Élete és műve arra is példa, hogy a vidéki elzártságból is föl lehet emelkedni az országos ismertségig, hogy a provinciális körülményektől is el lehet rugaszkodni az egyetemes érvényűségig. Tompa élete és műve meghatározó fordulata Erdélynek Romániához történő csatolása volt, ez a megrendítő élmény óriási szerepet kapott életműve alakulásában. Az erdélyi magyarság megmaradást szolgáló küzdelmében eleve nagy súlyt kapott az irodalom, és e küzdelemben meghatározó szerepe volt a transzszilván szellemiségű irodalomnak, amely az erdélyi hagyománykincs, a közös múlt és a tájélmény elmélyült, áthallásos ábrázolásában találta meg a maga hivatását. Ennek tudatában az sem véletlen, hogy Trianon után, az 1920-as évek elejétől ívelt föl Tompa László költészete. Éppen az államfordulat évében, 1920-ban írta: Itt a kapu, fal kemény, / S nincs áltató remény (Sziklavár). Jelen válogatás 1907-től 1945-ig, a pályakezdéstől a II. világháború végéig, azaz Trianon véglegessé válásig ad áttekintést a kisebbségi elkötelezettségű költő életművéről, amely szemléletesen mutatja a transzszilván irodalom jellegzetességeit: a hely szellemének idézését, a történeti tanulságok fölemlegetését, a népi elkötelezettséget és a népszolgálat szándékát (Erdélyi végzet alatt; Röghöz kötve; Erdélyi aratás; Havasi tájékon; Vallomás; Múlt-jövő mesgyéjén; Magányos fenyő; Erdélyi szántóvető estéje stb.). Ugyanakkor sok (személyes) mondanivalója van a magányról, a meg nem értettségről, a kiszolgáltatottságról (Táncos lovakkal; Új Dévavára épül; Ne félj!; Vers 1944 közepéről). A népéért érzett aggodalom és felelősség, valamint és az egyéni sors miatti keserűség csak egy történelmi pillanatra enged föl, 1940 őszén a magyar honvédek bevonulását, Észak-Erdély visszacsatolását történelmi számvetésként kezdődő, ám himnikus ódává emelkedő verssel ünnepli: Hát nem volt hiába annyi néma tűrés, / Annyi elsóhajtott esdeklő fohász, / Magyar katonák, ím, itt köszöntünk most, / Idegen erőszak minket nem igáz (Üdvözlő vers). Számos verset címzett a korabeli erdélyi irodalom alakjaihoz, küzdőtársaihoz, a helikoni írók körének tagjaihoz: Kós Károlyhoz, Reményik Sándorhoz, Kuncz Aladárhoz, Kemény Jánoshoz, akikkel együtt próbálták írásműveikkel fönntartani és erősíteni a kisebbségbe szorult erdélyi magyarság megmaradásba vetett hitét. A Pomogáts Béla előszavával kiegészített és Sipos László grafikáival illusztrált válogatás nagy szépirodalmi gyűjteményekben kaphat helyet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]