Cím: |
Aszú alkonyat
| Alcím: |
válogatott versek, 1999-2012
| Szerző: |
Nagy Attila (1954) |
Szerz. közl: |
Nagy Attila
| Kiadás: |
Csíkszereda : Pallas-Akadémia, 2014 |
Eto: |
894.511-14(498)Nagy A.
| Tárgyszó: |
erdélyi magyar irodalom ; határon túli magyar irodalom ; Erdély ; vers |
Cutter: |
N 14
| ISBN: |
978-973-665-385-8
| Nyelv: |
magyar
| Oldal: |
247, [8] p.
| UKazon: |
201501300
| Kivonat: |
A marosvásárhelyi Nagy Attila a rejtőzködő, keveset szereplő költőink közül való. Vallomása szerint az alázatot a híres költőtől és drámaírótól, Székely Jánostól tanulta; a fájdalom, a szenvedés iránti empátiája orvosi hivatásából következik; tudományos munkássága pedig szigorúságra, önfegyelemre
[>>>]
A marosvásárhelyi Nagy Attila a rejtőzködő, keveset szereplő költőink közül való. Vallomása szerint az alázatot a híres költőtől és drámaírótól, Székely Jánostól tanulta; a fájdalom, a szenvedés iránti empátiája orvosi hivatásából következik; tudományos munkássága pedig szigorúságra, önfegyelemre és a formák tiszteletére szoktatta. Hét, 1999 és 2012 között megjelent önálló kötetéből készült szigorú válogatással ez a könyv, amely teljes motivikus-tematikai keresztmetszetet és időbeli hosszmetszetet mutat Nagy Attila elmélyült gondolatiságú és mívesen csiszolt költészetéről. Versei alapvonásai közé tartozik a gondolati rétegezettség, a mélyértelműség, az asszociációk jelenléte, amely vonsok gyakran a verszárás csattanójában feslenek ki a maguk egészében, nyerik el teljes értelmüket. Jellemzője továbbá a rendkívül kifinomult és precíz nyelvhasználat, amely nyelvi leleményekkel és változatos poétikai eszközökkel (metaforákkal, metonímiákkal, oximoronokkal, akrosztikonokkal stb.) társul. Témamotívumai között vezető helyet foglalnak el a helyek, tájak élményszerű bemutatásai: főként Erdély és Itália vidékei. Számos verset szentel Marosvásárhelynek és Velencének, azután fölidézi a kultúrtörténet nagyjait, Senecát, Kavafiszt, Hölderlint és Pessoát, az erdélyi magyar irodalom alakjai közül verset címez Dsida Jenőnek és Vári Attilának. Versei tehát mindig konkrét valóságalapon nyugszanak, de ezektől azonnal fölszárnyal az egyszerre belsővé vált és absztrahált gondolat. Például Velencéről így ír: A Canal Grandén ellebeg / Fekete hattyú piros szélben / Mohazöld illat édenében / A nővel ki még szendereg (Don G. a Canal Grandén). Itália és Erdély szinesztéziás motívumai keverednek a szubjektív mondandó sejtelmes kifejezésében, miközben esztétikai élményt nyújtó nyelven szól. És miközben a szűkebb-tágabb világ szellemét figyeli, pontosan meghatározza a maga helyét és helyzetét: "Nem a Mirabeau csak a Poklos hídja / Nem Apollinaire csak én csak én" (Poklos). Ütemhangsúlyos, finoman rímelő, sokszor bravúrig jutó stílusban örökíti meg lelkébe ivódott impresszióit, elvont gondolatait, kulturális élményeit, de mindig úgy, hogy a maga fajsúlyos szellemi többletével itatja át. Voltaképpen Nagy Attila verseiben a témamotívumok csak a keretet adják, csupán az inspirációt jelentik; ami a vers sűrű tartalma, az a maga mondandója: A félig elszállt csillagok / Tétova csendje széled / Test hője lélek illanok / Míg egek földet érnek (Test hője). A kötet, amely a Velence harangjai (1999), A tübingeni asztalos (2002), a Sehol a hely (2005), A Nap kertje (2006), a Café Flamingo (2007), a Gazdátlan sorok (2009) és az Időzz el (2012) válogatása a kortárs magyar líra fontos értéke. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|
|
|