A budapesti Józsefvárosban Cziczó Attila vezetésével működik a Fészek Színház, amelyet 2000-ben pedagógiai hivatással alapítottak. A nagyobb részt amatőr színjátszókból álló társulat olyan darabokat visz színre, amelyek a középiskolás korosztály felnőtté válását segítik elő. Szó szerint
[>>>]
A budapesti Józsefvárosban Cziczó Attila vezetésével működik a Fészek Színház, amelyet 2000-ben pedagógiai hivatással alapítottak. A nagyobb részt amatőr színjátszókból álló társulat olyan darabokat visz színre, amelyek a középiskolás korosztály felnőtté válását segítik elő. Szó szerint drámapedagógiai módszerekkel készítik föl az önálló és tudatos életre a fiatalokat. Most vaskos kötetbe gyűjtve olvashatók Cziczó Attila pedagógiai megfontolásból született darabjai; a tíz színművet a szerző három tematikus csoportba osztotta: Család, Élet, Budapest. Az első téma első darabja, a Halhatatlan az életet nagykanállal habzsoló, hedonista író, a hatvanas éveiben járó Dönci és családjának története. Kisebbik lánya, a 19 éves Olga évekkel ezelőtt autóbalesetben hunyt el. Apját nem különösebben rázta meg a gyermeke halála; tovább hajszolja a sikert, a pénzt, a nőket, miközben időnként megjátssza a bánatos gyászolót. Lassan beleszokik ebbe a szerepe, ebbe a kettős életbe, amikor váratlanul meghal a felesége, Elvira. Dönci tehát másodszor találkozik a halállal, amely most csakugyan fordít a sorsán: lélekben hozzáöregszik az életkorához. Az Élet fejezetbe sorolta a szerző a kötetnek címet adó darabot, amely egy képzeletbeli, világtól elzárt országban játszódik. Terra Incognita, az ismeretlen föld együgyű lakóit triumvirátus vezeti, a Jó, a Rossz és a Csúf. Világtól elzárt ország ez, ahol az okos vezetők azt tesznek a tudatlanságban tartott néppel, amit akarnak. A lakosok közül csak egy lány, Zóra ébred öntudatra és vágyik másik, szabad életre. A szabadság eljövetelének lehetőségét látja Zoltánban, az idegenben, csakhogy a fiatalember egyáltalán nem akar forradalmár lenni, ő csak önmaga akar lenni. Zoltán azonban akaratán kívül fölkavarja Terra Incognita életének langyos állóvizét. A három vezér, ha már nem tudják megakadályozni a Zoltán keltette zavart, maguk állnak a változások élére, és forradalmat kreálnak. Csak arra nem számítanak, hogy az öntudatra ébredt lány a helyükbe akar lépni... A harmadik, a Budapest-ciklus Káélet című darabjának főhőse Andris (Henry) vidékről a fővárosba érkezett elsőéves bölcsészhallgató. Új élete nem más, mint belecsöppenés a szabadságba és az önállóságba, amely azonban - mint rá kell jönnie - ingoványos talaj. Elszakad a szüleitől, magára utalva kutatja a jövőt és válaszokat keres az élet nagy kérdéseire. Andris megtestesítője a mai, helyét kereső fiatal nemzedékeknek, és megtestesítője annak a kérdés-párnak: mire számíthat egy fiatalember a társadalomtól, és mire számíthat a társadalom a fiataloktól, a felnőttkorba lépő generációtól. Az ugyancsak budapesti témájú Romantika című színdarab a cigány-magyar együttélés problémáját bogozgatja azon a kérdésen keresztül: hogyan tekintenek egymásra cigányok és magyarok. A Nem/Más című színmű szintén kettős kérdést jelenít meg: ki dönt az életről, a személyiség dönt a saját életéről vagy az élet dönt a személy sorsáról? A tíz színmű egyike sem vértelen, papírízű, didaktikus darab; nagyon is életes kérdések életszerű földolgozásait adják. Így a kötet a kortárs hazai drámairodalom iránt érdeklődők mellett azoknak is ajánlható, akik korunk nyugtalanító (generációs) kérdéseivel való szembenézésre is vállalkoznak. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]