Barna T. Attila negyedik verseskötetével jelentkezik, amelyben külön hangsúlyt kap nyelvünk metaforikussága. A Dunakanyarból indult költő letisztult, egyszerű képei mögött ott tornyosul valami elmondhatatlan, érett, létteremtő csönd. Ez azonban nem az a harmonikus, idilli csönd, amit a szó hallatán gondolnánk. Ezekben a tájversekben a táj, a természet nyugtalanító, zaklatott, drámai erő, amelyből az emberlét hátborzongató otthontalansága süt ki. Barna T. Attila tájleírásai, szerelmes versei, sőt társadalmi témájú költeményei is saját végességünkkel szembesítenek. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"