A Budapesti séták Liszt Ferenccel (201104129) című alternatív bédekker után újabb, Liszt Ferenccel kapcsolatos kötettel jelentkezik Watzatka Ágnes zenetudós. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában megjelenő könyv Liszt Vigadóban történt fellépéseit igyekszik bemutatni. A kötetet egy vázlatos
[>>>]
A Budapesti séták Liszt Ferenccel (201104129) című alternatív bédekker után újabb, Liszt Ferenccel kapcsolatos kötettel jelentkezik Watzatka Ágnes zenetudós. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában megjelenő könyv Liszt Vigadóban történt fellépéseit igyekszik bemutatni. A kötetet egy vázlatos életrajz nyitja, majd három nagy fejezetre osztva ismerhetjük meg a Duna-parti épületben elhangzott koncertjeit (az elsőre 1839. december 27-én, az utolsóra pedig 1879. március 26-án került sor). Az első rész a Redout-ban játszó fiatal virtuózt, a második a Vigadóban vezénylő zeneszerzőt, a harmadik az idős zongoraművészt mutatja be (az utóbbi két fejezet egymással párhuzamosan tekinti át ugyanazt az időszakot). Olyan kérdésekre kapjuk meg a válaszokat, mint hogy mikor és mit játszott Liszt, mi alapján választotta műsorát, milyen volt a megjelenése, hogyan viselkedett a színpadon, hogyan vezényelt, hogyan tartott próbát, milyen hatással volt a közönségre és miként számolt be a koncertekről a sajtó. A szöveget számos színvonalas reprodukció kíséri. A függelékben Liszt vigadóbeli koncertjeinek áttekintése és a koncerteken elhangzott Liszt-művek listája kapott helyet, közölve a művek jegyzékszámát is. A kötetet válogatott irodalomjegyzék zárja. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]