Finy Petra bájos gyermektörténete az iskolába készülő, hatéves gyerekeknek szól. Minden szülő pontosan tudja, hogy amikor elérkezik ez a nap gyermeke életében, azt ő maga legalább olyan kétségekkel teli szorongással éli meg, mint csemetéje. A gyerekek maguk is tudják, hogy innentől kezdve
[>>>]
Finy Petra bájos gyermektörténete az iskolába készülő, hatéves gyerekeknek szól. Minden szülő pontosan tudja, hogy amikor elérkezik ez a nap gyermeke életében, azt ő maga legalább olyan kétségekkel teli szorongással éli meg, mint csemetéje. A gyerekek maguk is tudják, hogy innentől kezdve megváltozik az életük, hiszen sokat és sokfélét hallottak már az iskolás életről a felnőttektől és a nagyobb gyerekektől egyaránt. Azt azonban nem tudják elképzelni, hogy miben is változik meg az életük. Így van ezzel a történet elmesélője is, aki saját magát figyeli miként is változik majd nagy iskolássá, de ennek nyomát nem fedezi fel még azután sem, hogy táskát és füzeteket kap. Akkor döbben rá, hogy ez most már "felnőtt" élet, amikor az osztályterem ajtaja becsukódik az édesanyja mögött. Hamar rájön azonban, hogy iskolába járni legalább olyan jó, mint óvodába, és hamar megszereti az osztálytársait is, akikkel jókat beszélget és játszik a tanórák közötti szünetekben és az iskola után is. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]