A végtelenül egyszerű című memoár a három Király-testvér, Mária, Géza és Ernő élettörténetének 1956 és 1958 közötti korszakáról számol be tüzetesen, részint az akkor 16-18 éves szerző emlékei alapján, részint a gondosan megőrzött családi levelezést fölhasználva. A szerző fölidézi a Vácott élő   [>>>]

A végtelenül egyszerű című memoár a három Király-testvér, Mária, Géza és Ernő élettörténetének 1956 és 1958 közötti korszakáról számol be tüzetesen, részint az akkor 16-18 éves szerző emlékei alapján, részint a gondosan megőrzött családi levelezést fölhasználva. A szerző fölidézi a Vácott élő család mindennapjait, érzékelteti a korai ötvenes évek nyomasztó légkörét. A voltaképpen történet kezdete 1956. október 6-a, Rajk László újratemetésének napja, amikor az egész országban megállíthatatlan változás kezdődött. A Király-testvérek és gimnáziumi osztálytársaik a pesti forradalom eseményeinek hatására valamilyen forradalmi tettet szerettek volna végrehajtani. Ezért a váci központi könyvesboltból az utcára hordták az orosz tankönyveket, Marx és Engels műveit, és a könyvmáglyát meggyújtották, majd összetörték a boltban kapható Rákosi- és Sztálin-mellszobrokat. A forradalom leverése után a három testvér és néhány társuk elhatározta, hogy szülői beleegyezéssel nyugatra szöknek. A Keleti pályaudvarról indultak, Győr után, Abdánál szálltak le a vonatról, innét gyalogosan, jó szándékú emberek segítségével jutottak át a határon. Egy ideig Kismartonban, az elosztó lágerben éltek, majd a család egy Svájcban élő tagja, Cécile néni közreműködésével 1957 márciusában Svájcba utaztak, és Courtételle-ben telepedtek le. Itt élték le nyugati beilleszkedésük két esztendejét. A szerző szinte óráról órára, napról napra haladva rögzíti az eseményeket. Pontosan fölidézi, mely napon milyen időjárás volt, mit ettek az étteremben, hogyan nézett ki vendéglátójuk háza, milyenek voltak első itteni benyomásaik. Király Mária egy óragyárban helyezkedett el, később továbbtanult, és élte a svájci emberek mindennapi életét. Mindeközben a testvérek szorgalmasan leveleztek szüleikkel, így folyamatosan tájékozódhattak az odahaza történtekről. A memoár ott ér véget, amikor 1958 novemberében a szerző szülei is eljutottak Svájcba, és a kisváros kihalt vasútállomásán három év után átölelhették egymást. A számos dokumentumértékű fotóval illusztrált memoár beszédes példa arra, miként tudott szerencsés esetben hamar és zökkenőmentesen beilleszkedni új hazájában az 56-os emigráció számos tagja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]