A klasszikus krimi műfaján belül azért különleges színfolt az amerikai írónő, Linda Castillo, mert kizárólag a 17. század óta Pennsylvania és Ohio államok területén megtelepedett, zárt vallási közösség, az amishok életéről ír. Magyarul eddig megjelent öt kötete alapján azt hihetnők, a középkori
[>>>]
A klasszikus krimi műfaján belül azért különleges színfolt az amerikai írónő, Linda Castillo, mert kizárólag a 17. század óta Pennsylvania és Ohio államok területén megtelepedett, zárt vallási közösség, az amishok életéről ír. Magyarul eddig megjelent öt kötete alapján azt hihetnők, a középkori körülmények között, ám boldogan élő, konzervatív népcsoport sötét ármányok közepette tengeti hétköznapjait. Ezúttal is, a sorozatot kedvelő olvasóknak ismerős, békés kisváros, Painters Mill mellett egy pajtában felakasztva találnak egy köztiszteletben álló férfit. Noha az eset első pillantásra öngyilkosságnak tűnik, a bizonyítékok alapján hamarosan kiderül, hogy az áldozat nem önkezével vetett véget életének. A szintén állandó főhős, nyomozónő, Kate Burkholder rejtélyes, festett amish fabábút talál a helyszínen, ezért, arra gyanakszik, hogy az ügynek köze lehet egy harmincöt évvel korábbi kegyetlen mészárláshoz. Amikor holtan találják a helyi galéria tulajdonosát is, Kate egy új nyomot követve sötét titokra bukkan, amely nemcsak a mostani bűntények elkövetőjéhez vezethet el, de a régi tragédiára is magyarázatot adhat. Az eredetileg amishként született, de a szigorú vallási csoporttól eltávolodott hősnőnek versenyt kell futnia az idővel, hogy megtalálja a hidegvérű gyilkost, aki arra esküdött, hogy mindenáron igazságot szolgáltat "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]