Első novelláskötetével jelentkezik Mán-Várhegyi Réka, melynek kézirata 2013-ban megnyerte a JAKkendő-díj nyilvános pályázatát. Zseniális elbeszéléseiben hétköznapi történetek elevenednek meg. Nagyvárosi kisemberek, helyüket kereső kamaszok és középkorúak, értelmiségiek, elsősorban nők népesítik be
[>>>]
Első novelláskötetével jelentkezik Mán-Várhegyi Réka, melynek kézirata 2013-ban megnyerte a JAKkendő-díj nyilvános pályázatát. Zseniális elbeszéléseiben hétköznapi történetek elevenednek meg. Nagyvárosi kisemberek, helyüket kereső kamaszok és középkorúak, értelmiségiek, elsősorban nők népesítik be az elbeszéléseket, és bár történeteik mind szomorúak, már-már tragikusak, egyben rendkívül szórakoztatóak is. És bár első látásra tipikusnak tűnő figurákat látunk banális élethelyzetekben, szó sincs sztereotip ábrázolásról. A karakterek mind összetettek, és az iróniának köszönhetően a hétköznapi szituációk is élményszámba mennek. Ott van például a kötet-nyitó Viszlát, kamaszkor! ikerpárja, a hallatlan öniróniával megáldott, kissé túlsúlyos lányok, akik szüleikkel legjobb meggyőződésük ellenére strandra mennek, és az unalmasnak tűnő program, fárasztó szüleik távollétébén hirtelen izgalmassá válik. A Minden vonal című elbeszélés várandós lányanyája ezoterikus meggyőződésű anyjával és barátnőjével Romániába készül, mert az anyuka úgy érzi, "a gyerek máshol akar megszületni". A kötet-címadó Boldogtalanság az Auróra-telepen című novellában két harmincas társadalomkutatót ismerhetünk meg, akik egy házibuliban találkoznak, és amellett, hogy - a szerzőhöz hasonlóan - mindketten szeretnek szociográfiai terepmunkákat végezni, egymásba is szeretnek. De olvashatunk még társkeresőre regisztráló elvált férfiról (A portré), az egyetemi hallgatók ostobaságától szenvedő oktatóról (Két puha pofon), két barátnőről, akik a fürdőben találkoznak, hogy beszélgethessenek (Mária nem bírja a meleget), a korábban házas, és most újra próbálkozó Annamariról és Tibiről, akik egy lepukkant kempingben nyaralnak (Jövőre az Adriára megyünk), a friss diplomás bölcsészről, aki útikönyveket fordít (Bűz), vagy a csatárnőről, aki Lionel Messiként a Barcelona játékosa lesz (A csatárnő bal lába életveszélyes). Az igényes kortárs realista próza kedvelőinek ajánlható kötet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]