A kötet a világhírű író és berepülőpilóta két repüléssel foglalkozó regényét tartalmazza. A déli futárgép, az író első regénye 1929-ben jelent meg. Hőse Bernis pilóta, aki harmincezer levéllel az afrikai Dakar felé tart. Egy darabig minden simán megy, de rendeltetési helyére már nem érkezik meg:
[>>>]
A kötet a világhírű író és berepülőpilóta két repüléssel foglalkozó regényét tartalmazza. A déli futárgép, az író első regénye 1929-ben jelent meg. Hőse Bernis pilóta, aki harmincezer levéllel az afrikai Dakar felé tart. Egy darabig minden simán megy, de rendeltetési helyére már nem érkezik meg: kényszerleszállást hajt végre a sivatagban, és a bennszülöttek megölik. Repülése közben felidézi életét, Geneviévehez fűződő tragikus szerelmének történetét. A regény nagyszerűen ábrázolja a két szerelmes életének kilátástalanságát, haláluk törvényszerűségét. Az Éjszakai repülés (1931) a dél-amerikai postajáratok hőskorában játszódik. A repülőtér parancsnoka a saját posztján ugyanolyan bátorsággal, keménységgel intézi a nagy nehezen megindított postajáratok ügyeit, mint ahogy pilótái az Andok égbe nyúló hegyei között küzdenek az elemekkel, a kezdetleges gépek hibáival. A legkisebb lazaságot sem engedi meg, kérlelhetetlenül újra és újra repülni küldi pilótáit, hiába vérzik a szíve baráti beosztottjaiért: az éjszakai postajáratot fenn kell tartani. Az intellektuális asszociációkra épülő, s ugyanakkor izgalmas eseményekkel teli regények gyakorlottabb olvasóknak valók. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]